Stratégiai megvalósítás és interim vállalatfejlesztés
Amikor már tudjuk, min kell változtatni, de a megvalósításhoz is szükség van támogatásra.
Egy stratégia önmagában még nem alakít át egy vállalkozást.
A valódi kihívás gyakran akkor kezdődik, amikor az elképzeléseket a napi működés részévé kell tenni. Meg kell határozni a felelősségeket, összehangolni a résztvevőket, követni a feladatokat és közben biztosítani, hogy a fejlesztések ne szoruljanak háttérbe.
Ilyen helyzetekben hosszabb távú, külső vállalatfejlesztési partnerként is bekapcsolódhatok a munkába.
A közösen meghatározott célok mentén segítem a stratégiai fejlesztések elindítását, a szükséges szakmai szereplők összehangolását és az előrehaladás rendszeres értékelését.
Ez jelentheti a vállalati megjelenés és üzleti kommunikáció megújításának koordinálását, az értékesítési struktúra fejlesztését, új célcsoportok megközelítésének előkészítését vagy összetettebb vállalati változások támogatását.
Az együttműködés a feladat nagyságától függően több hónapra is kiterjedhet, előre egyeztetett felelősségi körökkel és mérföldkövekkel.
Mit jelent ez a gyakorlatban?
-
Közösen meghatározott célokat és fejlesztési prioritásokat.
-
Átlátható feladatokat, felelősségeket és mérföldköveket.
-
Külső szakmai szereplők és fejlesztési folyamatok összehangolásának támogatását.
-
Rendszeres vezetői egyeztetést és szükség szerinti stratégiai korrekciókat.
Nem újabb tanulmányokat gyártok, hanem segítek abban, hogy a jó elképzelésekből valódi, működő változások szülessenek.

